Több fajta foglalkoztatási forma létezik Magyarországon, ezzel megkönnyítve az álláskeresők és a szervezetek helyzetét. Közülük van, aki csak egy – két fajta foglalkoztatási formára esküszik különböző okok és előnyök miatt, és vannak, akik nyitottabbak az új megoldásokra.
A munkaerő – kölcsönzést sokan elutasítják, hiszen számos előnyével nincsenek tisztában vagy rossz tapasztalatokat szereztek korábban. Ez a hozzáállás érthető, hiszen több munkaerő – kölcsönző cég törvényellenesen foglalkoztatja a munkavállalókat, vagy éppen a kölcsönző cég nem foglalkozik úgy a munkavállalókkal, ahogy a saját állományban lévő dolgozókkal. Azonban vannak olyan kölcsönző cégek, akikre ezek nem jellemzőek. Ezért, mielőtt leszerződik egy szervezet egy kölcsönző céggel, érdemes először tisztában lenni az e fajta foglalkoztatási forma szabályaival, valamint érdemes az előnyeit is figyelembe venni.
Mire, milyen esetekre jó a munkaerő- kölcsönzés?
- ha egy szervezet időszakosan szeretne foglalkoztatni egy munkavállalót, akár egy – egy adott projekt munkára, akár egy másik kollégát szeretne helyettesíteni
- ha egy szervezetnek több mint 3 hónapos próbaidőre van szüksége ahhoz, hogy az új munkavállalóját megismerje (mielőtt saját állományba venné)
- ha rövid időn belül nagyobb létszámú munkaerőre van szükség
- ha a szervezetnek nincs kapacitása a munkavállalókkal valamint a foglalkoztatásukkal és a vele járó adminisztrációval foglalkozni
- ha a szervezetnek nincs elég emberi erőforrása a toborzás- kiválasztási folyamatok lebonyolításához
- ha a szervezet igényli, hogy munkajoggal illetve törvényi változásokkal kapcsolatban tanácsot kapjanak
Természetesen ez csak egy alternatíva a foglalkoztatási formák közül, több tényezőtől is függ, hogy e mellett döntsünk. Egy munkaerő- kölcsönző cég célja, hogy kielégítse az ügyféligényeket, valamint szinten tartsa a munkavállalói elégedettséget.
Pap Hajnalka
TESK Tanácsadó Kft.
Eddig megjelent cikkeink
- Értelmes helyett érzelmes álláshirdetések?
- Hagyományos vagy modern toborzást alkalmazzunk?
- Tehetségvadászat Y-generációs módra
- Náluk nincs válság
- Kvalifikált szakemberek: útelágazás a jövő előtt
- Hatékony költségtervezés 2011-re!
- Miért fontos tanácsadó cégek szerepe a munkavállalók számára?
- Mi kell egy álláshirdetés megfogalmazásához?
- A munkaerő- kölcsönzés is lehet megoldás
- Az egyik legnagyobb munkaerő-közvetítő cégként most országosan terjeszkedik a TESK Tanácsadó Kft.
