Egyéb referenciáink
„Az SKF Zrt. és a személyes tapasztalatom a Tesk tanácsadó Kft. munkájával kapcsolatban abszolút pozitív. Az egész cégre jellemző, hogy az egyik leginkább érdeklődő és kitartó partner. Nemcsak a feladat megismerésének vágyát látom a bennük, hanem azt is, hogy érdekelik a mögöttes elvárások, ezen túl a területet, az ottani alkalmazástechnikai kérdéseket is szeretik körbejárni. A jelöltek ennek megfelelően mind az adott pozícióra termettek voltak, vagy előtte ott álltak munkaviszonyban, ahova éppen kerestünk. Őszintén a legjobb jelölteket kaptuk innen. Kollégánk, akit a mechatronika platform manager pozícióra felvettünk, a TESK által közvetített egyik jelölt volt. Nagyon elégedett vele a főnöke, mind emberileg, mind szakmailag nagyon megfelel az elvárásoknak. Azt gondolom, hogy mindig átgondolt, alaposan, szakmai hozzáértéssel megszűrt jelölteket kaptunk a cégtől, megfelelő mennyiségben, és ami fontos, hogy megfelelő időközönként. Ami szimpatikus nagyon, hogy nem sajnálják az időt arra, hogy a minőségi munka érdekében személyesen is találkozzanak a jelölt jövőbeni főnökével, információcsere céljából. A felvetett kérdésekre, módosításokra is mindig gyorsan reagál a TESK.
Köszönöm a munkájukat, bízom a jövőbeni eredményes együttműködésben.
Sok sikert kívánok nekik!
Köszönettel
Rácz Bettina
Marketing és HR manager
SKF Zrt.”
„A Tesk Kft-vel, a közel 8 éves üzleti kapcsolatom alatt olyan bizalmi és eredményes együttműködést sikerült kialakítanom, amelyre bátran támaszkodhatom feladataim során. Tokár Péterben, az ügyvezetőben, egy korrekt üzleti, a cég tanácsadóiban, pedig megbízható szakmai partnerre találtam. Fontosnak tartom a rugalmasságot, a lojalitást, a folyamatos rendelkezésre állást ebben a viszonyban. Új és új megoldások érkeznek a klasszikus HR módszerek mellett, amely az én munkámat támogatja. A rendszeres szakmai összejövetelek pedig a fejlődésemben, a HR szakmai kapcsolataimban nyújtanak segítséget.
Gratulálok a Tesk csapatának munkájukhoz!
Kasza Lajos
Humán-és szervezetfejlesztési igazgató
Human&Organizational Development Director
Eurest Étteremüzemeltető Kft.”
„Ezt a fajta szolgáltatást, azok veszik igénybe - mint én is - akiknek csak arra van idejük, hogy a legjobb jelölteket meghallgassák, és kiválasszák, akivel szerződést kívánnak kötni.
Ezért bízom a felkutatást és előszűrést olyan cégekre, mint. a TESK.
A legutóbbi megbízásoknál a TESK hozta a legjobb jelölteket, így a végső választás is az általuk közvetített jelöltre esett.
A TESK minden munkatársa, akivel kapcsolatba kerültem, gyorsan, rugalmasan, és - nem utolsó sorban - profi szinten végezte munkáját.
Nagyon motiváltak voltak, végig nyomon követték az eseményeket, és mindenben segítettek.
Csak gratulálni tudok, biztosan sok megbízást fogunk még adni.
Szabó Márton
Ügyvezető igazgató
Hefter Kft.”
Hasznos tudnivalók munkáltatóknak
Milyen típusú munkaerő nélkülözhetetlen a megváltozott gazdasági környezetben?
Referenciáink
"A Reckitt Benckiser 2008-ban került először kapcsolatba a Tesk-kel egy olyan keresés során, ahova már hónapok óta próbáltuk megfelelő szakembert megtalálni. A Tesk munkatársai rugalmasan, kellő szakmai felkészültséggel rövid időn belül megoldották problémánkat ..."
Kovács Tamás – HR manager – Reckitt Benckiser Mo. Kft.
