Sajtóközlemény
Lehetséges a fejlődés - Bővül a TESK Tanácsadó Kft és szolgáltatásai köre
2009. első negyedéve után – amikor is a munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégek többségére súlyos nyomásként nehezedett a válság – a második negyedévben jelentős fejlődést produkált a TESK Tanácsadó Kft. A toborzó cégnek, amely főleg műszaki és informatikai szakemberek kiközvetítésére szakosodott, válság miatt tanácsadói kapacitást csökkentenie nem kellett. Ellenkezőleg: a második negyedévben a HR-szolgáltatások egy teljesen új sorát fejlesztette és dolgozta ki. Az iroda vezetésének célja, hogy a cég humánerőforrás-feladatok széles skálájára egy kézből megoldást kínáló szolgáltatóvá váljon. Mindezt szervezetileg is felfrissített csapattal teszi: a korábbi két tanácsadói csoport helyett félévtől kezdve négy csoport szolgálja ki az ügyfeleket (shared service center és informatikai, mérnöki, KKV, és kölcsönző csoport).
2009. júliusától az operatív igazgatói munkakört Filáj Gábor tölti be, aki 2006-ban csatlakozott a TESK-hez, júliustól a négy tanácsadói csoportot irányítja.
A fejlesztéseket jelentős mértékben segíti a KMOP-2007-1.2.5. programon nyert több mint 2 millió Ft-os állami támogatás (Vállalati folyamatmenedzsment támogatása), amellyel a TESK saját belső ügyviteli rendszerét korszerűsítette, hardver- és szoftverberuházást hajtott végre, és a képzésekre is jelentős összeget fordíthatott. A megvalósítás már 2008. 04. 01-én elkezdődött. A TESK a pályázatot 2008. szeptember 30-án nyerte meg, és ez én szeptember 30-ig befejezi a megvalósítását.
Az új szolgáltatási területekről a TESK megújult honlapja ad tájékoztatást, amely szintén azt a célt szolgálja, hogy tartalmas információkkal segítse mindkét fél, azaz az állást keresők és a kínálók munkáját egyaránt.
A toborzó iroda mindemellett folytatja gyakornoki programját, amely során fiatal, pályakezdő tehetségekkel erősíti meg a csapatát, ahogyan ez korábban is bevált módszere volt a személyzetfejlesztésben.
A TESK ezekkel a lépésekkel saját erejéből rövidtávon egy hatékony, széleskörű HR megoldásokat nyújtó szolgáltatóvá kíván válni. Idei közvetítési árbevételi terve 200 millió Ft, amely közel 20%-os növekedést jelent az előző évi eredmények viszonylatában. Ezzel az eredménnyel az öt legnagyobb hazai közvetítő vállalkozás közé kerül, és a legnagyobb specializált iroda lesz.
TESK Tanácsadó Kft.



