Hiányszakmát érdemes a leginkább tanulni
Hiányszakmát érdemes a leginkább tanulni
Jó üzlet a felnőttképzés, de csak azoknak, akik elérhető áron (de nem túl olcsón), jó oktatói gárdával magas szintű képzést nyújtanak, és így hosszú évekre biztosítják azt, hogy megfelelő létszámú tanuló jelentkezzen hozzájuk.
Kiváló lehetőség a mérésre az is, hogy az adott képző mennyire eredményes a munkaerőpiacon, vagyis az általa képzettek milyen arányban helyezkednek el. Ezt azonban nehéz pontosan mérni, az utánkövetés drága, nem egységes és inkább csak azoknál működik, akiket regisztrált álláskeresőként tartottak számon a munkaügyi központok.
Az bizonyos, hogy automatikusan egyetlen képzés sem fog munkalehetőséget is adni. Voltak-vannak olyan képzések, amelyek pályázaton vállalják vagy a munkaügyi központtal kötött szerződésükben van benne, hogy a diákjaik hány százalékát kell elhelyezzék a munkaerőpiacon. Ezt természetesen nem szerették sosem a képzők, hiszen nehéz arra garanciát vállalni, hogy például egy tanfolyamon részt vevők 75 százaláka munkát is talál majd egy bizonyos időn belül.
Akik külföldre közvetítenek munkaerőt, és előtte szerveznek tanfolyamot, könnyebb helyzetben vannak, hiszen feltehetően fix létszámot várnak el tőlük, és nem vállalnak ennél több diákot. A tanfolyamok után kutató leendő hallgatók persze okosan cselekszenek akkor, ha nem a divatszakmák vagy épp a munkaerőpiacon telített területek felé veszik az útjukat, hanem inkább a hiányszakmákra koncentrálnak.
Ez a legbiztosabb útja ugyanis annak, hogy a végzés után akár rögtön munkát, mégpedig jól fizető munkát kapjanak, és hosszú távon bebiztosítsák a karrierjüket.
forrás: metropol.hu



