Kiszervezett HR
A TESK Tanácsadó Kft. az Ön csapatának erősítéséért
A Kiszervezett HR egy szolgáltatás, melyben a TESK Kft. a Megbízó cég HR osztályával vagy vezetőivel működik együtt.
Egy cég életében fontos, hogy munkavállalói kompetensek, képzettek, és talán ami a legfontosabb, lelkesek legyenek saját területükön.
Mindenképp fontos szempont, hogy a vezetés tudja, kire hol lehet a legjobban számítani, mik az erősségei, és egyáltalán a megfelelő személy van-e az adott munkakörben.
Mindezek eldöntése nem ránézésre, vagy különböző érzelmekre hivatkozva kell, hogy megtörténjen. Ez nem vezet jó döntéshez és a terület egy idő után esést fog mutatni az eredményekben.
Nagyon jó megoldás lehet első körben egy belső DC lebonyolítása, mely csoportosan felméri egy tudáspróbában azt, hogy ki mire képes éles helyzetekben. Nagyon jó megoldás lehet akkor is, ha nem tudja eldönteni, kit léptessen elő.
Mindezek után látható egyben az is, hogy kinek min kellene még csiszolnia, vagy akár az, hogy nincs helye abban a csapatban.
Van egy folyamat, melyet időről időre érdemes végigjárni. Ez személy szerint nagy pontossággal felméri, kinek milyen a területéhez a viszonya, milyen az eredményessége, és mi az, ami erősítést igényel. A Teljesítményértékelés egy jól bevált módszer arra, hogy kollégáit felmérje, majd kiértékelje. Ezen eredmények a hatékonyság növelésében nagy szerepet játszanak.
Következő lehetőségként érdemes megemlíteni a különféle tesztelési lehetőségeket.
Cégünk kifejezetten a tanulási képesség, hozzáértés, probléma-megoldási képesség felmérésére készült fel, és rendelkezik a legátfogóbb vizsgálati anyaggal.
Nézőpontunk szerint minél magasabb beosztásban dolgozik valaki, annál nagyobb a felelősségi köre. Nem mindegy tehát, hogy kik döntenek éles helyzetben.
Ezen eredmények együttes megvizsgálása (DC, Teljesítményértékelés, Tesztek) a lehető legpontosabban megmutatja a vizsgált személy erősségét, hogy valóban azon a területen van-e a helye, vagy sem, érdemes-e pont őt előléptetni, illetve, hogy mely területen lenne szüksége segítségre.
Természetesen külön-külön is nagyon hatékonyak, hiszen a célja mindegyiknek egy: a jó dolgokat erősíteni, a rosszat pedig észrevenni és a megfelelő módon kezelni.
Mindezen eredményekből adódóan fontos meglátni a képzési terv fontosságát. Felmérni a belső kiértékeléseket követően, hogy kinek mire vagy akár mikre van szüksége. Mindezek után az ország lehetőségeit feltérképezni, hogy milyen továbbképzéseket kínálnak, és melyek közelítik meg leginkább a fejleszteni kívánt területet. Érdemes versenyhelyzetet kialakítani a cégekkel szemben, hiszen hosszabb távú együttműködés is lehet belőle, így tehát nem mindegy, kiket bízunk meg munkatársaink képzésével.
A lebonyolításnál mindenképp célszerű, ha a képzésen részt vesz egy megbízott is, hogy nyomon tudja követni, mi történik és hatékonyságát felmérje.
Mindenképp szükséges a képzéseken résztvevők ellenőrzése pár héten belül. Ha a képzésen tanultakat nem alkalmazzák, nem érnek semmit, és munkájuk színvonala nem változik.
Mindezen folyamatok, eredmények vezetése a megfelelő helyen kell, hogy történjen. Szoftverünk lehetőséget biztosít, hogy cégének munkavállalóit, elvégzett tesztjeiket, eredményeiket, majd képzéseit és azok eredményeit egy helyen tartsuk nyilván. Így bármikor bármi visszakereshető, hiszen Önök cégükből ugyan úgy hozzáférnek saját kollégáik anyagához, mint mi.
De kérésre készítünk analíziseket, ajánlásokat.
Mindezen szolgáltatások együtt vagy külön-külön hozzájárulnak ahhoz, hogy a hatékonyság és a biztonságos termelés legyen a legfontosabb nézőpont kollégái körében.
Hiszen tudjuk, hogy minél inkább lent van az ember problémamegoldó készsége, annál biztosabb, hogy balesetet fog okozni, rosszul meghozott döntése miatt.
Ezek hosszú távú alkalmazása miden bizonnyal a cég eredményességén is meglátszik.
Hasznos tudnivalók munkáltatóknak
Milyen típusú munkaerő nélkülözhetetlen a megváltozott gazdasági környezetben?
Referenciáink
„Vállalatunk - és én személyesen meg vagyunk elégedve a TESK által nyújtott szolgáltatással. Az elmúlt kb. 1 évben sikeresen működtünk együtt, és több kollégát is közvetítettek hozzánk, akik azóta is csapatunk hasznos tagjai. Az együttműködésben pozitívumként kiemelem a folyamatos kommunikációt és kapcsolattartás.”
Üdvözlettel:
Bokor Adrienn
Recruitment Specialist
IBM
