TESK HR Cafe
Egy rendezvény, ahol a szakemberek találkoznak.
Ingyenes HR szakmai rendezvény
A TESK csapatát, indulásunk óta a szakmaiság ugyanúgy jellemezte, mint az elhivatottság, és a csapatszellem. Ennek a megnyilvánulása a HR Cafe is, ahol az évek folyamán már számos humán területről érkezett szakember találkozott egymással, hogy tapasztalatot cseréljenek, és szakértők előadásain vegyenek részt, mindig az aktualitásokhoz igazodva.
A TESK által rendezett HR Cafe mára egy a szakmában ismert, és a visszajelzések alapján elismert rendezvénnyé vált. A résztvevők általában nagy magyar, vagy multinacionális cégek humán erőforrás menedzserei, valamint KKV-k vezetői, tulajdonosai. Egyre több visszajáró vendéggel büszkélkedhetünk, akik megerősítenek bennünket abban, hogy a szakmának szüksége van egy ilyen platformra, ahol lehetőség van arra, hogy az előadóktól tanuljunk és, hogy egy kávé mellett megismerkedjünk kollégákkal, és a napi teendőkről beszélgessünk, új partnereket találjunk.
HR Portal legfrissebb hírei
|

European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet: Fix díj nélkül, sikerdíjas pályázatírás.
www.european.hu




